Régen nem írtam...
Viharok dúlnak bennem.
Írtam egy hosszú levelet. Hála Istennek, a végére kiment belőlem a feszültség, így csak ide mentem el.
A szép részét azért elküldöm. :)
Szia,
Viharok...
2010.06.11. 01:09 zfuly
sokat gondolkodtam...
Nem, nem is ez a jó kifejezés. Nem gondolkodtam. Fejben naponta legalább 15-ször kezdtem bele:
Kedves Gabi!
El kell mondanom...
Vagy:
Kedves Gabi!
Tudod, hogy...
Aztán nem folytattam. Napjában legalább tizenötször nem folytattam.
Miért is? Mert eldöntöttem, hogy majd szóban. Hogy várok egy alkalomra. Legkésőbb a tengerparton. Egyik este megkérlek, ne fuss el előlem. De nem megy, nem tudom magamban tartani, nem tudom kivárni, így megírom. Most. Bocs, ha nagyon "rádborítom". Egyszerű vagyok és őszinte, talán túlságosan is őszinte. Talán kíméltelen. Nem tudom... ha közelebb lennénk egymáshoz, akkor is csak ezt tudnám adni. Sok meglepetésre e téren nem számíthatsz. :)
Kezdem hát...
Idézek május 21-i levelemből (az elejét Te írtad, régebben)
Azaz úgy tűnik, hogy nem lehet tartósan bírni, hogy a közelemben (Mo-n) van valaki, aki szerelmes belém, de ez nem kölcsönös. A kapcsolati szint más volt, de nem szeretném, ha erre a sorsra jutnánk MI is.
Nem tudom, mi volt az a "más kapcsolati szint" és nem is szeretném tudni. Azt sem tudom, miért menekült el. Azt tudom, hogy én ki vagyok, tudom mit érzek (ezt Te is tudod :) ). De nem tudom, Te miért véded a mi fura kapcsolatunkat.
Épp most írtam meg kézzel, hogy többször próbáltam meg tudatosan "kigyógyulni" Belőled. Nem sikerült. Azért nem, mert mindig képes voltál elvarázsolni. Egy kicsi mozdulattal, egy nézéssel, néha egy SMS-sel, néha egy telefonnal.
Régen tudom, nem ígérhetem senkinek, hogy "örökké szeretlek", meg ilyesmi. Rólad azt tudom, hogy bármikor képes vagy elvarázsolni, ha a közelemben vagy. Akkor is, ha éppen védekeni próbálok ez ellen. A tapasztalat tehát azt mutatja, szeretlek, míg látlak. :)
Mostanában jött át az infó, hogy "nem kölcsönös". Nem volt örömteli érzés. Abban segített, hogy meg tudjam fogalmazni, miért kibírhatatlan a helyzet. Segített még Veroni is, aki tök spontán felolvasott nekem egy idézetet. Ezt: "Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz." /Anakreon/.
Aggyal úgy döntöttem, hogy az első nehéz dolgot választom. Szívvel még nem ment.
És ez azért kibírhatatlan, mert a napnak minden pillanatában ott lebeg az ember feje felett (avagy milyen része? mindegy is...) ... szóval ott lebeg a térben, hogy találsz valakit és elhussansz.
Kénytelen volnék tehát távolságot tartani. Kénytelen volnék megszüntetni "romantikus érzéseimet", hogy ne dőljek össze. Kérlek, fogadd el: nem csak a Te számodra járt mérhetetlen energiával és fájdalommal a reménytelen lángolás. Te elfogadtad tőlem ezt - nem tudom, miért. Igazából ez az egyetlen kérdés, amire semmiféle választ nem találok azóta a PILLANAT óta.
Talán hallottál a szeretet-nyelvekről. Ha nem, egy kis összefoglaló: http://
Bár a testi érintés nekem nagyon fontos, kibírom a hiányát (ezt tudhatod :) ), legfontosabb szeretet nyelvem mégis a minőségi idő. Ebből kaptam Tőled mérhetetlen sokat. Szeretnék is kapni még. Ez volt az első Dobogó-kő-i kirándulásunk utáni első gondolatom: ennyire értékes időre alig emlékszem, még, még, még!!! Pontosabban, ez attól a pillanattól fogalamzódott meg, amit sikerült -egyetlenként- fényképezni a saját gépünkkel. 'A PILLANAT'. Elmondhatatlan érzés volt. És utána, a szirt alatt elbizonytalanodtam. De amikor mászni kezdtél felfelé... Felmentünk együtt. Az első nehéz próba. Közös erőfeszítés, közös kockázat, küzdelem egy közös célért. 90%-os siker. Aztán pár pec múlva csak annyit mondtál: kösz. Ez hiányzott a teljességhez. És Te ezt érezted. És megtetted. Teljessé tetted a pillanatot. Képes vagy arra, hogy megváltoztasd a világot magad körül. De legalábbis bennem...
Mivel akkor, ott Te nem lobbantál fel, tudtam, hogy nekem sem szabad. Mert szenvedni fogok, mert így egyoldalúan nem lehet létezni, és végül elvesztem a minőségi időt, amit Tőled és tőletek mindannyiótoktól kaphatok, kaphatunk.
Nem tudtam ellenállni. Az öreg erdő fellobbant, átjárta a tűz. De a hegy csak hegy maradt, az erdő is csak megújult, nem változott át sem tűzzé, sem füstté. Új élet keletkezett, szabadabb, gyönyörűbb. És a szép, illatos ligetek, a fák, a virágok, a merész szirtek és őrült patakok létének különös értelemet adott a remény, hogy hogy a Nyilasnak kedve lesz itt megpihenni. Hogy otthonául választja.
Nem tette, eddig nem. Tán sose fogja, ki tudja. A ligeteknek meg kell szokni, hogy önmaguk kedvére is szépek legyenek, a szirtek maradjanak merészek, a patakok őrültek. Meg kell szokniuk, hogy mást is beengedjenek, mint a kastély, aki tűri a látogatók hadát, miután ura már nincs vele. Ha a Nyilas egyszer-egyszer megpihen, örömmel ringatja, szirtjein futtatja, vizével hűsíti. Elengedi ha megy, bókol, ha jön. És sose lesz már az öreg erdő, aki leláncolni, megkötözni, magába zárni akarta azt, akinek az ősidőben kedvéből virágzott.
Az első után is sok-sok nehézséget csináltunk végig együtt. Megküzdöttél magaddal, egyszer sem robbantál ki velem szemben, kerested azt, hogy ne bánts, még kedvemre is próbáltál tenni. Láttam, tudtam, hogy sok-sok energiát tettél (teszel?) abba, hogy kapcsolatunk működhessen. Én is. Nem mérlegelek, ki tette a többet.
Nekem sajnos nagyjából itt a vége. Nem tudok többet beletenni, mert mostanában nem töltődöm annyit, amennyit tőlem igénybe vesz. Hát, ennyit a romantikus érzelmekről...
És igen, ez megszünteti kapcsolatunk stabilitását. Tudom, és el sem tudom mondani, mennyire sajnálom.
Erre a hétre azt terveztem, hogy nem kereslek. Ha belehalok se. Elvonóra tettem magam. Hideg pulyka módszer. Erre Veroni eltöri a kezét szegény. És belehalok, hogy Te vagy az egyetlen a környéken, aki empátiával és normálisan vagy képes megközelíteni a helyzetet. A szakmai segítség felmérhetetlen értékéről nem is szólva - bár az nálam "más rekeszben" van.
Írtad anno: Aztán egyszercsak azt éreztem hónapok múltán, hogy hiányozna, ha becsajozna. - nem tudom, eljutottam-e erre a szintre. Talán nem, nem találgatok. Pillanatnyilag "becsajozás" képtelen vagyok.
Azt is tudom, hogy nem fogsz belehalni, nem fogod most magad "összetörni", túléled a távolság növekedését. Egymást szem elől biztosan nem vesztjük.
-------------------
Mostig tartott, hogy kiment a feszültség.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
