Régen írtam...
Kellene?
Nem tudom.
Hét végére (konkrétan péntekre) megérett bennem a képesség, hogy kimondjam, nem jó nekem így, ilyen felemásan. Vállalni voltam képes a kockázatot, hogy azt mondod: nem is lesz több.
Aztán... megint elvarázsoltál. Este találkoztunk, én, mint egy buta kamasz, egy értelmes szót nem tudtam kinyögni. És másnap este virágot vittem. És ma reggel kimondtam (igaz, csak leírva), hogy szeretnélek boldoggá tenni.
Érthetetlen a világ és benne én és Te. Őrangyalok serege vigyáz rám, ne legyek TELJESEN elveszett. Mivégre ez az egész? Nem tudom.
Naponta fedezem fel a tanítást - de még csak hallgatom, még csak homokra építek.
Meg kellene fogadnom és sziklává lenne a homok. És a tető a felnövekvők felett... igen, sziklára épülne. És ezt szeretném összetámasztani Veled.
